Turcsány Villő - Finta Sándor válaszai

- Milyen tapasztalatokat szerzett az Art Universitas pályázat és munkájának elkészülése kapcsán amiket fontosnak tartana megosztani?

Fontos kiemelni az Art Universitas program jelentőségét, mint a képzőművészeti alkotások múzeumi téren kívüli megjelenésének egyik hatékony eszközét. A pályázati forma egy nyitott rendszer, amely ösztönzőleg hatott a művészeti életre ezért mindig nagyszámú munka közül választhatta ki a szakmai zsűri a legalkalmasabbat; a mi esetünkben is 16 induló volt. Ugyanakkor már a pályázat elnyerését követő első konzultációkon, ahol már a BME vezetése is részt vett, világossá vált számunkra, hogy a műalkotások helykiválasztásakor és műszaki paramétereinek meghatározásakor az építészeti adottságokat nem vették figyelembe. Mivel a mi esetünkben egy összetett, programozott gépészeti rendszert is magában foglaló vizes műalkotásról van szó, ezért a kivitelezést csak többletköltséggel, az eredeti tervek áttervezésével lehetett elvégezni, amely költségek természetesen minket terheltek. Ez azt is jelenti, hogy az eredeti művészeti koncepciót sem lehett kompromisszummentesen végigvinni, egyébiránt ez az egyik oka amiért a mai napig nem tudjuk átadni a műalkotást. Tehát sem az előkészítés nem volt megfelelő, sem pedig a folyamat szereplőinek kompetencia határai nem voltak megnyugtatóan tisztázva.

A pályamunka megvalósítása során az épületet kivitelező illetve később üzemeltető cég vezetőjével és szakirányú munkatársaival jól tudtunk együttműködni, a szükséges lépéseket időben egyeztetve zavartalanul épült fel a szobrunk.

Az időközben elindult NFM vizsgálata során a kirendelt igazságügyi szakértő részére minden szükséges dokumentációt rendelkezésre bocsátottunk, még az egyébként szakmai titoknak számító teljes költségvetésünket is. A vizsgálat több hónapig elhúzódott, így a szobor műszaki átadása nem a tervezett időben történt meg. Az alvállalkozóknak emiatt az elvégzett munkájuk honoráriumát nem tudtuk kifizetni a tervezett időben, a 3-4 hónap várakozás végén még felszámolási eljárást is indított az egyik cég ellenünk. A vizsgálatokat végző államtitkárság felé többször fordultunk levéllel, amelyben részleteztük kellemetlen helyzetünket. Több hónap után vége lett a vizsgálatoknak és megállapították, hogy a minket érintő kérdésekben mindent rendben találtak. Így a tervezett 2010. november 30.-i átadás helyett 2011. március 23.-án jöhetett létre a műszaki átadás-átvétel és a 15 millió forintos pályázati összeg 90%-nak a kifizetése.

Ugyanakkor ezzel egy idejűleg az Art-Universitas program megszűnt, amikor a Képzőművészeti Zsűri részéről a szobor hivatalos átvétele esedékessé vált volna, amely a visszatartott 10% átutalásának a feltétele. Jelenleg a BME vezetősége venné át a szobrot, ám ez a folyamat húzódik. Karbantarási és üzemeltetési kérdések nincsenek tisztázva. Hiába jeleztük pontosan számszerűen már a pályázatunkban a karbantartási és üzemeltetési költségeket, a tulajdonos BME szeretné ezt átterhelni az üzemeltetőre, aki pedig ezt nem szeretné vállalni. Alkotókként mi tehetetlenül beszorultunk ebbe az általunk irányíthatatlan tárgyalási folyamatba és úgy tűnik, hogy ameddig a két fél között nincs megállapodás mi nem jutunk a pénzünkhöz.

- Van-e és ha igen mi a különbség az általános munkamódszeréhez képest, amikor egy egyetem környezetébe, vagy más köztérre tervez egy alkotást?

Munkamódszerünk különböző, ez az első munkánk közösen. Az épület belső terének formaképzését és egy egyetemi aula életét figyelembe véve alakult ki a tervünk. Szobrászként egy adott élethelyzet részeként gondolkozni egy plasztikáról, illetve építészként szuverén műalkotás tervezése különböző kihívások voltak számunkra, melyek jól egészítették ki egymást.

- Mit tud művének fogadtatásáról, születtek rá reflexiók? Figyelemmel kíséri elkészülte óta munkájának sorsát?

Helyszíni tapasztalataink szerint a diákok érdeklődőek, befogadóak.

A szobor felállítását és beüzemelését élénk figyelem kísérte a helyszínen. Még 2011. decemberében is láttunk olyan diákot aki az épületbe való belépéskor odamegy és közelről vizsgálgatja a víz utját.

- Miért fontos a művészet megjelenése köztéren?

Kortárs képzőművészeti munkákat kevéssé ismerő közegben a szokatlannak mondható jelenség 'kódolása', egy mai műtárggyal való napi kapcsolat véleményünk szerint serkentően hathat a mindennapos gondolkodás, problémamegoldás, nyitottság terén.

Kortárs alkotás és a kor utcája-intézményei-terei párbeszédbe kerülnek. Ezt a viszonyrendszert művész és néző számára is kihívásnak gondoljuk.

Turcsány Villő - Finta Sándor

Budapest, 2012. február

Fabricius Anna válaszai

- Van-e és ha igen mi a különbség az általános munkamódszeréhez képest, amikor egy egyetem környezetébe, vagy más köztérre tervez egy alkotást?

Az Art Universitas pályázaton Gyenis Tiborral együtt dolgoztunk. Tibor és én sem dolgoztunk ilyen típusú köztérben és ennek fényében a tervezett épületet és a két nagyméretű csoportképet is úgy terveztük, hogy a 14.000 tanulót befogadó intézmény diákjai esetleg résztvehetnének a munka menetében. Első körben a tanárokon keresztül próbáltunk olyan diákokat bevonni, akiket érdekelhet, hogy résztvegyenek pl. a camera obscura körüli ülőbútorok megtervezésében, vagy egyes tanszékeknek kínáltunk olyan lehetőséget, hogy az épület külső falán lehetne közösen különböző anyagkísérleteket elvégezni. Sajnos ezekből az ötletekből semmi nem valósult meg, a tanárok a teljes elzárkózottságot választották, a kezdeményezéseink elhaltak. A két, nagy alakú csoportképen szereplő diákok összeszervezése majdnem egy évet vett igénybe. Az egyetem színjátszó köréből kiindulva és a helyi diákokkal együtt gondolkodva alakítottuk ki a képet és annak témáját. Azt kell, hogy mondjam, hogy általanosságba véve a tanárok teljes elzarkozását tapasztaltuk, míg a diákok ennel sokkal nyitottabbak voltak.

A kezdeti nagy lelkesedesből - hogy az épületet úgy fogjuk megépiteni, hogy nem lesz körévonva egy kerítés, hanem mindenki szeme előtt keszül el – sajnos sok csalodast okozott, hiszen a Camera obscura egy olyan út mellett helyezkedik el, amin nap mint nap mennek diákok, tanárok a menza es a főépület között, s mivel mi munkasszerkóban voltunk, a tanárokban fel sem merült, hogy mi vagyunk az alkotók. Rendszeresen utalkoztak, ahogy elhaladtak az épület előtt, a park elcsúnyitásáról beszéltek és a pénzek elherdálásáról.

- Mit tud művének fogadtatásáról, születtek rá reflexiók? Figyelemmel kíséri elkészülte óta munkájának sorsát?

A Camera átadását (2009-2010) követő egy évben zárva volt, hiszen a PPP rendszerben épült épületek – és ezt is ennek vehetjük – a Stabag pénzén készültek, de az intézmény 30 éven keresztul bérli vissza, tehát a strabag es az egyetem egymásra mutogatott, hogy kinek is kellene ezt üzemeltetni. Ami csupán annyiból áll, hogy a legközelebbi épület, jelen esetben a könyvtár portáján a kulcs felvehető, majd leadható. Erre egy évet kellett várnunk, hogy az amúgy nagyon jó visszhangot kapott nyílt nap és a sikeres megnyitó után végre használatba vehessék a diákok. Örömmel mondhatom, hogy sem a külső sem a belső borításán komolyabb rongálás nem történt.

Sugár János válaszai

- Milyen tapasztalatokat szerzett az Art Universitas pályázat és munkájának elkészülése kapcsán amiket fontosnak tartana megosztani?

nagyon jó tapasztalatokat szereztem a másokkal való kreatív együttműködés terén, az összes többi tapasztalat a munka végeztével elavult.

- Van-e és ha igen mi a különbség az általános munkamódszeréhez képest, amikor egy egyetem környezetébe, vagy más köztérre tervez egy alkotást?

különböző figyelmi állapotokban lévő emberek az (akaratlan) nézői egy köztéri műnek, ezért a felületes szemlélő számára is lehet jelentése, de az intenzíven bambuló számára is nyújthat rejtett jelentéseket.

- Mit tud művének fogadtatásáról, születtek rá reflexiók? Figyelemmel kíséri elkészülte óta munkájának sorsát?

már a készítés során tudatosan igyekeztünk beépíteni a helyi folklórba, készült belőle 1:1-es molinó, repi ajándék, és egy könyv.

- Miért fontos a művészet megjelenése köztéren?

mert valami nem kommersszel és nem-transzparenssel találkozik az utca embere, akkor is, ha egyébként kerülné az ilyen helyzeteket.

Pásztor Erika Katalina válaszai

- Milyen tapasztalatokat szerzett az Art Universitas pályázat és munkájának elkészülése kapcsán amiket fontosnak tartana megosztani?

A pályázat lebonyolítása kifogástalan volt. A zsűri a későbbiek során köztünk, az alkotók és az egyetem között felmerülő vitás kérdések rendezésében segítőkész volt, támogatta az eredeti elképzelés megvalósulását, ami - végül is az egyetem informatikai igazgatósága miatt tulajdonképpen nem jött létre. Ez a vita sok energiát kivett belőlünk, de Simongáti Eszter igen sokat próbált segíteni, közbenjárni, s valószínűleg titokban neki (is) köszönhetjük, hogy a vita nem mérgesedett el, s vállalható kompromisszummal zárult le.

- Van-e és ha igen mi a különbség az általános munkamódszeréhez képest, amikor egy egyetem környezetébe, vagy más köztérre tervez egy alkotást?

Ez az egyetlen "köztéri" munkám, komoly módszertani elemzést nem tudok adni, ugyanakkor fontos szempont volt a tervezésben, hogy a mű lehetőleg minél tovább biztonságosan üzemeljen. A tartósság a digitális művek esetében igen kényes kérdés, hiszen állandó felügyeletet és odafigyelést igényel minden elektronika. Két évvel ezelőtt megkeresett minket az épület üzemeltetője, hogy adjunk ajánlatot a folyamatos karbantartásra, üzemeltetésre úgy, hogy sajnos a kivitelező dokumentációi nem állnak rendelkezésre. Az ajánlat - minek után az új technikai üzemeltetőnek újra kellene a stabil, hosszú távú működés érdekében építenie az elektronikai rendszert a korrekt dokumentáció hiánya miatt - sajnos nem kevés összegről szólt. Azóta csend van, a megállapodás nem jött létre. A digitális műalkotások esetében legközelebb - ha lesz ilyen - mindenképpen nagyobb gondot kell fordítani a hosszú távú, szakértői fenntartás megszervezésére, dokumentációs és finanszírozási kérdéseire.

Mit tud művének fogadtatásáról, születtek rá reflexiók? Figyelemmel kíséri elkészülte óta munkájának sorsát?

A fogadtatásról nincs sok visszajelzésem, egy-két személyes gratuláción túl nem tudok róla, hogy a mű komolyabb visszhangot keltett volna. Ennek több oka is van. A megvalósítás során az alkotócsoport egyik tagjával - aki a kivitelezést egy kézben tartva irányította - megromlott a viszonyunk, aminek tulajdonképpen az volt az oka, hogy a mű sokkal többe került a rendelkezésre álló keretösszegnél. Nagyon nehéz előre felmérni, hogy az ún. "custom-made", DIY elektronika esetében mekkorák lesznek a tényleges költségek, s mivel ez volt az országban első ekkora méretű digitális köztéri munka, a pénzügyi problémák a projekt végére gyógyíthatatlan konfliktust szültek. Ebben valamennyien elfáradtunk és nem maradt energia a műalkotás kommunikációjára, a továbbélés akarására. A siker egyik része az, hogy meg tudtuk csinálni, de a másik - talán még ennél is fontosabb - része, hogy megfelelően kommunikáljuk, torzó maradt, amit személy szerint nagyon sajnálok.

A pályázatot 2006 decemberében nyertük meg. A mű 2007 szeptemberében - öt éve - készült el. A munkát 2010-ig kísértem figyelemmel, addig megpróbáltunk mindent megmozgatni azért, hogy megoldható legyen a technikai üzemeltetés. Azóta sajnos nem tudtam követni a sorsát.

Nagyon fontos határátlépés valósult meg ezzel a munkával.

Ez egy 120 m2-es, egyedi fejlesztésű LED-fal, amin az egyetem digitális információs területéről (domain) szerzett adatokból generált vizualizáció fut. Blow-up, mert a felület - mint kijelző - egy korai mobiltelefon felbontását tudja, hatalmas méretben. A határokat itt a fizikai megvalósítás (innováció, DIY), illetve az adatokhoz való hozzáférés jelentette. Tudni kell, hogy ez utóbbi egyáltalán nem könnyű egy nagyon szigorú biztonsági rendszer esetében, a munka - mint egy idegen test - a fennálló, konzervatív szabályok szerint felépült egyetemi informatikai rendszerre telepedett rá, ebből akart adatokat bányászni (s ebből származott a fent említett vita is az egyetem informatikai igazgatóságával).

Ez a munka a megvalósítás során roppant rugalmatlan szellemi, és egy keményen merkantil szemléletű építéskivitelezési környezetbe került, amely tökéletesen alkalmatlan egy kísérleti jellegű, művészeti-technológiai kutatás/fejlesztési munka - tulajdonképpen amatőr, low-tech körülmények közötti - megvalósítására. A dolgok természete nagyon nem passzolt össze, s ez csak menet közben derült ki. Ugyanakkor erre mi - mint alkotók - igen rosszul reagáltunk, a külső konfliktusok erodálták belső kapcsolatainkat is. Nem láttuk, nem láthattuk a külső környezet láthatatlan és megfoghatatlan ellenállását, nem tudtuk értelmezni és a helyén kezelni azokat. Ezen túl persze - utólag már sokkal okosabb az ember - számtalan hibát elkövettünk, amelyek elkerülhetők lettek volna akkor, ha a művészeti munkában az ipari gyakorlat tapasztalatai jelen lehettek volna. Mi megkerestünk profi céget, de ők jót mosolyogtak a költségvetésen, ami számukra nevetségesen kicsi volt. Egy nagyméretű, teljesen egyedülálló, különleges munkát hoztunk létre, amelynek tartalma és egyben fizikai hordozója is saját találmány. Ez egy kicsit olyan, mintha nem csak a szobor formáját, megépítésének módját találtuk volna ki, hanem anyagát (hordozó közegét) is ugyanannak a projektnek a keretében fejlesztettük volna ki, cirka 9 hónap alatt.

A határátlépés a mi esetünkben azt jelenti, hogy az egész külső környezetre - amire szerintem általában is érvényes, hogy etatista, szabálykövető, rugalmatlan, pénzközpontú, művészetre süket, stb. - jellemző gondolkodási mód határait kezdtük ki ezzel a munkával. De ez csak menet közben derült ki, lelkesek voltunk, hogy nyertünk és megcsinálhatjuk. A technikai akadályokra felkészültünk, mert azok ésszel, leleménnyel kezelhetők, de a környezetből eredő egyéb akadályokra nem. Ezekre az akadályokra akkor lehetne felkészülni, ha lenne képünk arról, hogy ma Magyarországon a köztéri művészetnek milyen gazdasági-társadalmi közegbe kellene beágyazódnia, ha lennének erről komoly társadalomtudományi felmérések, kutatások, ha beszélnénk róla, s ha mindezek után lennének kifinomult eszközeink arra, hogy hogyan kell ezeket az akadályokat kezelni. Fontos része lenne ez a művészeti kutatásnak egy olyan társadalomban, amely a köztéri művészet percepciója során az utcán felállított tehenek jópofaságán túl nem nagyon tud többet gondolni.

A munkánk megvalósítása tehát tudatos stratégiai eszközök hiányában egy rémálom volt, s ez a rémálom felemésztette az energiáinkat. Mondhatnám azt is, hogy a lelkünk kicsit belehalt, nem beszélve arról, hogy üzleti értelemben nekünk ez a projekt igencsak veszteséges volt. A munka viszont szerintem óriási eredmény, én nagyon büszke vagyok rá. De legfőképpen olyan értékes tapasztalat, amelyet viszont jó lett volna átbeszélni valamikor valakikkel, pusztán csak azért, hogy elinduljon belőle egy másik nagyon fontos kérdéskör stimulálása, ti. hogy milyen is az a köztér - fizikai és szellemi értelemben egyaránt -, ahol ezek a munkák élni akarnak? S itt most - talán logikusan következik a fentiekből - nem az építészeti környezetre, hanem elsősorban a társadalmi kontextusra helyezném a hangsúlyt. A művészet ezen formája a levegőben lóg mindaddig, amíg nincs releváns információnk a közegről, amibe kerül, nem állnak rendelkezésre a megvalósítás és az utóélet elemzéséhez korrekt esettanulmányok, nincs hiteles társadalomképünk, amíg nem dolgozunk ki hely- és kontextus-specifikus művészeti stratégiákat, stb. - hogy a művek egyrészt megvalósulhassanak, másrészt beágyazódhassanak, harmadrészt pedig hosszú távon értékként jelenjenek meg a közeg/közösség életében. Egyébként végeláthatatlan küzdelem minden kortárs köztéri alkotás sorsa. Még akkor is, ha a kivitelezés buktatók és viták nélkül, szerencsésen alakul, de a művek utóélete ebben az esetben is kérdéses marad. Nem beszélve a mi grandiózus vállalkozásunkról, amely művészeti koncepcióját, technikai megvalósítását tekintve is messze a kor, közeg és a rendelkezésre álló pénz lehetőségein túl mutatva valósult meg. A miénkhez képest többszörös áron, profi cégekkel, ipari technológiával megvalósultak ugyan azóta a világban hasonló méretű vagy még nagyobb művészeti/design célú LED-falak, láthattunk mindenféle vizualizációt, de ez a munka azért ezek között úttörő jelentőségű - 2006/2007-ből.

- Miért fontos a művészet megjelenése köztéren?

A művészetet ki kell érdemelni:-))) és nem lehet erőltetni. A művészet akkor is van, ha senkinek nincs rá szüksége.

A köztér jelentése [mint egy közösség fizikai és szimbolikus tere] szorosan összefügg azzal, hogy fontos-e a művészet ebben a térben vagy sem, s ha fontos, akkor milyen művészet és miért fontos. A közterek pedig egy adott társadalom felépítésétől, működésétől, látható és láthatatlan struktúráitól függnek. A kérdésre tehát nem lehet a közterek - s azon túl a társadalmi kontextus - hiteles és alapos feltérképezése, valamint történeti összefüggéseket is feltáró elemzése nélkül válaszolni. Ezt a munkát el kell végezni, egyébként minden köztéri alkotás kvázi egy "alien", ha csak a véletlen vagy a ráérzés nem segíti a beágyazódást és elfogadást. Némiképpen figyelemmel követve a köztérfejlesztéseket Magyarországon, azt mint az epiteszforum.hu szerkesztője is elmondhatom, hogy a felújított közterek építészeti, tájépítészeti vonatkozásaikban is hasonló problémákkal küzdenek. Sőt. De ez már egy másik történet, amit viszont majd érdemes lenne egyszer együtt tárgyalni a művészettel.

Kovács Lola és Szilágyi Teréz válaszai

- Milyen tapasztalatokat szerzett az Art Universitas pályázat és munkájának elkészülése kapcsán amiket fontosnak tartana megosztani?

Szakmailag nagyon komoly munkát igényelt már a pályázati tervek elkészítése is. A helyszín felmérése egy komoly építészeti egyeztetést igényelt, ami tőlünk addig ismeretlen volt, majd a második nagyon nehéz feladat még a tervkészítés során merült fel amikor is nem a saját munkánkat kellet festeni - hanem egy adott helyen egy tematikus fríznek a képsorát úgy hogy azt vállaltan tudjuk beazonosítani a felismerhetőségig sajátunkként. A pályázat elnyerésével kezdődtek a komoly megvalósítási kérdőjelek, idegen anyag, idegen megoldások és sikerült! Nagyon jól tudtunk együttműködni és telítődtünk hittel hogy van miért csináljuk, még az ottani egyetem méltatása sem maradt el. A megvalósítás során a 18 méter hosszú üveg és plexi felületeket ketten festettük meg speciális festékkel, ez a technika új volt mindkettőnknek, és nagyon érdekes festészeti tapasztalatokat szereztünk. Végigcsinálni az első ötlet-szikrától a végső formában felszerelt munkáig, ez kilenc hónapot vett igénybe, amit keményen végigdolgoztunk. Jó élmény volt, hogy remekül együtt tudtunk működni végig ebben a hosszú folyamatban.

- Van-e és ha igen mi a különbség az általános munkamódszeréhez
képest, amikor egy egyetem környezetébe, vagy más köztérre tervez egy
alkotást?

Teljesen más munkamódszerrel kellett dolgozni, hiszen egy adott helyszínre készült a munka, a tér adottságaiból kellett kiindulni. Ráadásul még témája is volt a pályázatnak, így a vizuális tervnek ezt is követnie kellett valamilyen módon. Általában saját munkáinkban a teljes művészi szabadságban dolgozunk, ennél a munkánál viszont voltak adott szempontok, amiket figyelembe kellett venni, és a megvalósítás során is sokkal tudatosabban kellett kontrollálni az egész folyamatot.

- Mit tud művének fogadtatásáról, születtek rá reflexiók? Figyelemmel
kíséri elkészülte óta munkájának sorsát?

A Műértő magazinban megjelent egy cikk, Paksi Endre Lehel: Technobarokk térsodor
Az egyetem meghívott minket a diplomaosztó ünnepségre, ahol a mi munkánkat is felavatták, és díszoklevelet kaptunk. Az egyetem vezetősége pozitívan állt hozzá. Jó volna tudni, hogy a diákok szeretik-e, de erről nincs információnk.

- Miért fontos a művészet megjelenése köztéren?

A kortárs képzőművészeti élet Magyarországon egy nagyon szűk szakmai körön belül zajlik, ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy a köztereken megjelenhessen, és olyan közönség láthassa, együtt élhessen vele, amely amúgy nem kerülne feltétlenül közel ilyen munkákhoz. Másfelől ilyen nagyszabású munkák nem is nagyon készülhetnek el másképpen. Nagy boldogság számunkra, hogy ez a munka létrejöhetett, a maga valóságában. Az art-universitas egy jó program volt, melynek keretében készült egy jó pár nagyon érdekes és magas színvonalú alkotás, amelyek mindenképpen emelik az épületek fényét.

Deli Ágnes válaszai

- Milyen tapasztalatokat szerzett az Art Universitas pályázat és munkájának elkészülése kapcsán amiket fontosnak tartana megosztani?

- Rendkívül jót tett a kortárs művészet megjelenésének köztéren ez a program. Mivel oktatási intézményekbe vagy azok környezetébe kerültek magas színvonalú munkák, remélhetőleg a fiatal generáció vizuális kultúrájára tud hatni.

Saját művemet hagyományos stílusban lepleztük le, az egyetem rektora köszöntőt tartott, volt méltató szöveg (Aknai Tamás), svédasztal... Ebből is látszik, hogy örömmel fogadták, mindvégig a maximális segítséget megadták. Az egyetem dolgozói készítették a beton alapot, biztosítottak targoncát, segítséget.

Azt nem tudom, hogy a diákság hogyan értékeli.

- Van-e és ha igen mi a különbség az általános munkamódszeréhez képest, amikor egy egyetem környezetébe, vagy más köztérre tervez egy alkotást?

- Munkamódszeremben tulajdon képpen nincs különbség más köztéri pályázatokhoz képest, egyébként természetesen teljesen más tipusú dolog mintha az ember egyéni kiállításra dolgozik. Sok szempontot kell figyelembe venni egy köztéri műnél és a kivitelezési lehetőségekkel is számolni kell. Aki még nem dolgozott ilyen volumenben, nehezen tudja elképzelni a megvalósítás lehetőségeit.

Ami rossz tapasztalatom volt, hogy az utolsó két pécsi pályázatot kiírták, sokat dolgoztunk a pályaműveken, majd döntés nélkül visszavonták.

Jovánovics Tamás válaszai

- Milyen tapasztalatokat szerzett az Art Universitas pályázat és
munkájának elkészülése kapcsán amiket fontosnak tartana megosztani?

Ez egy ad hoc kitalált és megszervezet project volt a minisztérium részéről, de ahhoz képest egész érdekes és jó együttműködések jöttek létre a művészek/lebonyolítók/befektetők/és befogadó intézmények között.

- Van-e és ha igen mi a különbség az általános munkamódszeréhez
képest, amikor egy egyetem környezetébe, vagy más köztérre tervez egy
alkotást?

Természetesen van. A művész a műtermében magának (és egy kis számú közönségnek) dolgozik. Ez behatárolja a méreteket és az anyaghasználatot. Ezek behatárolása pedig értelemszerűen másjellegű művekhez vezet mint egy köztéri (vagy "közfalú") mű.

- Mit tud művének fogadtatásáról, születtek rá reflexiók? Figyelemmel
kíséri elkészülte óta munkájának sorsát?

A fogadtatásáról nem tudok sokat. Kivitelezés közben savanyúbb hivatalnokok pofákat vágtak és próbáltak mindenfélébe belekötni, jobb kisugárzású helyiek meg kedvesek, érdeklődők és segítőkészek voltak. A műnek egyébként semmilyen visszhangjárol nem tudok a sajtóban.

- Miért fontos a művészet megjelenése köztéren?

Paradox módon sokkal vidámabb/nyitottabb/érdekesebb művek jöhetnek létre amikor a köztér (közfal) által adott kötöttségeket is figyelembe kell vennie a műalkotásnak.

Trombitás Tamás válaszai

- Milyen tapasztalatokat szereztél az Art Universitas pályázat és
munkád elkészülése kapcsán amiket fontosnak tartanál megosztani?

- Ezt a választ rövidítsük le. Új tapasztalat nem sok adódott. A kivitelező csapat már a nyolcvanas években kialakult a - 80-as évek Symposionjaihoz kapcsolódóan. Ez egy akkor nagyon fontos dolog volt. A kapcsolatok túl élték a rendszerváltást, a művészeti kollektív megvalósítási vágyak átalakulását az individuális megoldások felé.

Az Art Universitánál egy kicsit bonyolultabb volt mindent megszervezni, mint pl. legutóbbi munkámnál Fellbachban - ahol kellett egy makett, az anyag kiválasztása, néhány alap instrukció - 5, uszkve 6 konzultáció és a megrendelő a legyártástól a telepítésig mindent magára vállalt.

Itt rengeteg egyéb szervezési munka adódott.

Ami nagyon pozitív volt - az épület kivitelezőjével, aki itt a velem szerződő és a végzett munkák után a "kifizető" volt - teljesen korrekt, sőt nagyon jó segítő kapcsolat alakult ki az első pillanattól kezdődően (H2Q - Eszenyi Gábor)

- Milyen fázisban van jelenleg a munkád? És miért nem történt még meg
a tervezett átvétel? Milyen problémákkal kell szembenézned?

- Na ez durva kérdés. Nem feladatom a politikát értékelni, elemezni. Azt viszont nagyon egyszerű megállapítani, hogy amikor a regnáló hatalom, politikai érdekeinek megfelelően, manipulatívan felhasználja a kultúrát, abból semmi jó nem származik. Senkinek sem, sem azoknak akik erőt demonstrálva saját szándékaik illusztrálására akarják felhasználni a kultúra bármely szegmensét, sem azoknak akik ennek a kultúrának a "munkásai", a "befogadóknak" sem.

Engem nagyon rosszul érintett, hogy a munkálatok (a kivitelezés) kellős közepén felfüggesztették a munkát, - nem törődve a munka folyamatával, nem törődve azzal, hogy ez hány embert érint, milyen elvégzett munkák után járó kifizetéseket lehetetlenít el - okozva ezzel emberi tragédiákat is. (elképzelhető, hogy egy kis műhelynek a mai világban mit jelent, ha 6 millió forintjához több mint fél évig nem jut hozzá). Engem azért is nagyon rosszul érintett, mert ezek az emberek akik velem dolgoztak, az én felkérésemre vállalták a munkát. Én voltam a garancia arra, hogy az elvégzett munka, az anyagok árát megkapják. Ezt én is nehezen tudtam feldolgozni. én nem voltam olyan anyagi helyzetbe, hogy az elvégzett munkákat ki tudtam volna nekik fizetni. Ez borzasztó volt. Senkinek sem kívánom.

Persze azzal sem törődött senki, hogy egy ilyen hatalmas szobrot valahol kell tartani, és ha egy évig ezt raktározni kell, mert megtiltják a munkálatokat, akkor ez plusz költséggel jár. Erről még rengeteg - sajnos negatív dolgot tudnék mondani - kivéve a konkrét ellenőrzést, a helyszíni szemlét, mert az korrekt volt. Viszont ez csak egy napot vett igénybe + a papírok számlák egyeztetése ami szintén nem lehetett hónapok munkája. Mégis sok hónapon keresztűl állt a munka. Én mai napig sem kaptam egy teljesen egyértelmű levelet a vizsgálatok lezárásáról. Tudtommal a H2Q és az Egyetem valamit kapott.

Ezek után jön a következő probléma. Mikor végre Eszenyi Gábor kibogozta az esetleges folytatás lehetőségeit, amikor erre nem direkt módon lehetőséget biztosított az ellenőrző minisztérium, és végre elkészítettük az alapot - akkor kaptam szintén tőle egy üzenetet, miszerint most az Egyetem kéri, hogy várjunk a végleges felállítással. Ezt már csak valami rossz viccnek gondoltam, de végül is elolvashattam azt az egy mondatos ukászt, melyben az Egyetem részéről Péhl Gábor függeszti fel most a kész szobor felállítását. Több hónapi eredménytelen kapcsolat teremtés után, végre meghívtak egy egyeztetésre, mely az épület működtetéséről folyt a kivitelező és működtető, valamint az egyetem között. Ennek keretében 3 percben szó volt az odakerült műtárgyakról az az Art Universitas programról is. Mint megtudtam Péhl úrtól ezeket a munkákat az Egyetem nem kérte, ezeket ráerőltették, a két beltéri munka helyéből adódóan elkészültségi fokából adódóan befejezésre került. Az én szobromat viszont nem azon helyen akarják (az egyetemi épület előtt a bejárathoz közel) felállítani, ahova a kiírás szólt, ahova terveztem, ahova szerződtünk, hanem valahol a hátsó udvarban. Na most ez megint rengeteg kérdést vet fel. nagyon szívesen beszélnék róla, de ezt így most írásban pár perc alatt megtenni nem lehet. Talán csak annyit, hogy Péhl úr úgy alakította ki határozott esztétikai véleményét és az ebből adódó határozatát, hogy még azt sem vette észre a terven és a leíráson, hogy a szoborhoz betáp is kell - mivel az élek egy részén világítás fut. Annak ellenére, hogy ez a műleírásban szerepel, tehát még el sem olvasta ezt, viszont, döntött, határozott, mert megtehette. Most itt tartunk várom, hogy a helyet megmutassák, amit majd találnak a szobornak. Péhl úr közölte, hogy az új helyből adódó költségeket az Egyetem vállalja - miután jeleztem, hogy már az eddigi alapozási munkák 120 ezer Ft statikai tervezésből, valamint 1.400.000 Ft az alap kivitelezéséből adódó költséggel bírnak.

Azért maradjunk annyiban, hogy ez több mint furcsa. Különösen, hogy a pályázat kiírásától fogva az Egyetem képviseltette magát zsűriben, a kivitelezés során is lett volna módja bármikor ellenvéleményét hangoztatni ....stb...stb....

- Van-e és ha igen mi a különbség az általános munkamódszeredhez
képest, amikor egy egyetem környezetébe, vagy más köztérre tervezel egy
alkotást?

Természetesen van - rengeteg dolgot kell figyelembe venni. Ez nem műterem, nem kiállítóterem. Ez egy nagyon speciális helyszín. Rengeteg ember kerül vele minimum indirekt kapcsolatba. Vizuális nevelési feladatokat is el kell. hogy lásson. Valójában erről a kérdésről lehetne legtöbbet beszélni egy szakmai fórumon, sajnos az élet azt hozta, ill. hozza, hogy nem ez kerül a Art Universitas program középpontjába.

- Miért fontos a művészet megjelenése köztéren?

- Alap kérdés - erről már rengeteget beszéltünk. Nagyon sok okosat mondtak már erről. Én most csak egy gondolatot fűzök hozzá. A magyar speciális helyzetet. Azt, hogy sajnos a művészetek közül vizuálisan vagyunk a legműveletlenebbek. Itt volt ennek a programnak a legfontosabb tenni valója. Elérhető közelségbe hozni a vizuális művészeteket, azoknak az emberre és környezetre gyakorolt hatását olyan nagyon fontos társadalmi rétegnek számára, akik értelmiségi mivoltukból szinte a letéteményesei egy teljesebb emberi életnek.

Gál András : Who’s afraid of yellow… című munkám befogadásáról

Az Art Universitas program keretében a Semmelweis egyetem fogorvos tudományi karának új oktatási centrumának központi térébe készítettem festmény installációmat. http://epiteszforum.hu/node/2610?q=node/2614

A mű továbbfejlesztett változata volt a 2000-ben a Szent István király múzeumban bemutatott megkettőzőt festményeimnek.. A„Who’s afraid of yellow ... címen bemutatott munkámat a múzeumi tér egymással szemben álló falára terveztem http://balkon.c3.hu/balkon_2000_10/gal_text.htm

Duplikate

Es gipt ein Rezept,das genau den Punkt verdeutlicht,um den es mir geht:Ein vorgegebenes Werk exakt zu wiederholen.(to replicate der kunstwissenschaftliche Begriff der Replik bedeutet die Wiederholung eines Kunstwerks durch den Urheber des Originals sebst).Nehmen wir an,das Werk habe irgendeinen Stil.Seine Wiederholung wird logischerweise stillos sein-vielleicht wird es einen Stil zeigen,aber nicht haben-,gerade wegen der Formel,die zu seiner Erzeugung angewandt wurde.Natürlich ist es möglich,dass sich zwei Dinge exakt gleichen und denselben Stil haben.David Pears erzählte mir,J.L.Austin habe seine Vorlesungen zwar improvisiert,aber sie seien jedes mal gleich geraten,was etwas anderes ist, als sich sebst zu widerholen.Der Maler Ad Reinhardt produzierte schwarze quadratische Gemälde ,die sehr ähnlich waren,aber da sie demselben Impuls entstammten,waren sie keine Duplikate voneinander,und jedes stand in derselben Beziehung zum Künstler.Ebenso bei Morandi,dessen Gemälde von Flaschen genau gleich aussehen oder die man sich so vorstellen könte,dass sie genau gleich aussehen?Jedes einzelne entstammt derselben künstlerischen Quelle,und ihre wechselseitige Ähnlichtkeint lässt ihren Stil unberüht.Wir könnten dies mit Chagall kontrastieren,der vielleicht früher einen Stil hatte,nun aber eine Manier hat, und den wir oft des Selbstplagiats,bestenfalls der Selbstwiederholung beschuldigen-obwohl seine Gemälde sich möglicherweise weniger ähneln als die Morandis oder Ad Reinhardts.Die Frage ist also die,warum eine solche Repetition als so schädlich für den Status eines Künstlers und eines Werks angesehn wird,so schädlich sogar,das sie das Werk des Stils beraubt./ Arthur C.Danto:Die Verklärung des Gewöhnlichen-Eine Philosophie der Kunst,Methapher,Ausdruck und Still 252-316,1984,Suhrkamp Verlag,Frankfurt am Main/

A megkettőződés a monokróm festészettel egyszerre vált munkásságom központi témájává,azonos méretű monokróm festmények megsokszorozása Gerhard Richter munkásságában jelenik meg először /Museum (Kaserne bzw.Amtsgebaude) für 1000 grosse Bilder,1975 Tinte (Feder) auf Papier 21x29,7cm Privatbesitz Köln/ a megkettőződés viszont Yves Klein a Gelsenkircheni Opera számára készített murális munkájában realizálodik http://www.youtube.com/watch?v=_AQw60WiEvU

Barnett Newman 1966 -69 között négy művet hozott létre ezen a címen, közöttük van a berlini Neue Nationalgalerie - ben található is,melyet Dieter Honisch vásárolt meg 1.2 millió dollárért 1982-ban.

A mű elleni támadás története http://www.artcrimes.net/who%2526%2523039%3Bs-afraid-red,-yellow-and-blue-iv,-1969-70 . Dario Gamboni La destruction de l'art – Iconoclasme et vandalisme depuis la révolution française

Munkám a megkettőződésen túl az egymásra helyezett táblák közötti horizontális elválasztódást a Barnett Newman –i értelemen vett „zip”-nek értelmezi. http://en.wikipedia.org/wiki/Barnett_Newman

http://www.ludwigmuseum.hu/site.php/flash/inc/file/site.php?inc=mutargy&muId=85996&menuId=67

Az Oktatási Centrumot 2007 április 26-án adták át, a művet pár hónappal az átadás előtt szállítattam oda a szerződésben foglaltak szerint, az egyetem munkatársai minden módon meg akarták akadályozni a mű bemutatását, kivitelező cégnél leállítatták a kifizetést,végül Néray Katalin a Ludwig Múzeum igazgatójának ,a zsűri elnökének közbejárására fizették ki a művemet, http://architectforum.hu/node/6354 Az épület homlokzatán lévő szobrok Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotásai ,ezek az épület terveiben már szerepeltek.

A művészeti, ideológiai nemtetszés elsősorban ebből adódott. Az egyetem képviselője a zsűri munkájában részt vett ,a döntést elfogadta.

2011 február elején jelent meg a Magyar Nemzet cikke „Egymilliárd műalkotásokra”címen.

„…A balliberális kormányoknak esetenként húszmillió forint közpénzt is megért egy-egy modern műalkotás: így például a narancssárgára festett falrész…” http://mno.hu/belfold/egymilliard_mualkotasokra-161596 ,majd március végén még egy cikk készült

http://mediasarok.sote.hu/3056/magyar-nemzet-ki-fel-a-sargatol/

Művemet név szerint csak Nagy Gergely értő cikke védte meg,a munkásságommal foglalkozó magyar művészettörténészek hallgattak, http://www.commmunity.hu/2011/02/16/nem-felunk-a-sargatol/,

majd az Amerikai Népszavát olvasva jutottam arra a felismerésre,hogy mégis szürke képeket kellett volna festenem ,hogy ne legyen politikai konnotációja . http://nepszava.com/2011/02/magyarorszag/ujabb-tamadas-az-ertelmiseg-ellen-jegyzet.html

Berlinben a 2001-ben átadott Deutscher Bundestag Paul Löbe Haus üveg felületei mögött Ellsworth Kelly Berlin Panels című munkáját / blue, black, red, green 5-6 méteres felületei /még a Tiergarten felöl is láthatóak voltak.

http://carlsonartsllc.com/Projects/artist/kelly.swf

Gulliver Gyöngyösön, avagy élményeink az Art Universitas Programmal

1. Répaföld, Gyöngyös-Tas puszta, 2006-2007

A megnyert pályázat a kiírás szerint a Gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, gyöngyösi kollégiumi épületei elé került volna.

A főiskola rektora – Dr. Magda Sándor – a város MSZP-s országgyűlési képviselője azonban személyes ellenszenvből sokáig gátolta nemcsak a munka elkészülését, hanem azt is, hogy egyáltalán nekikezdhessünk a munkának.

A politikus rektor nem volt hajlandó találkozni velünk, beosztottjai útján üzengetett.

Új, tehát az elfogadott pályázati anyagunktól minden tekintetben (téma, anyag) eltérő terv készítésére akart minket rávenni, míg végül kompromisszumként a rektor száműzte a munkát Gyöngyöstől 12 km-re Tas pusztára, a főiskola tangazdaságába. Nagyjából a világ végére egy traktorparkoló mögé. A munka így valójában nagyobb teret kapott, és egyértelműen

land-art jelleget nyert, és annak ellenére, hogy a kutya sem látja, a helyszínnel művészi értelemben jól jártunk, bár a munkát a tangazdaságot látogatók, és a HírTV bűnügyi magazinjának aktuális adásainak közönségén túl, valóban elzárták a(z utcai) nagyközönségtől.

- Az ügy minisztériumi szintig jutott, a zsűri és a zsűri titkára, Simongáti Eszter közbenjárását ezúton is szeretnénk megköszönni.

2. Sófal - Kármán Tótor Kollégium, Budapest, 2008

A munkát a kollégium igazgatóságának a döntésére az aktuális foci vb vagy eb miatt később tudtuk megkezdeni, így értelemszerűen a szerződéses határidőkből a nekünk rendelkezésre álló idő rövidült le hetekkel.

A Hérosz Zrt. elgondolása szerint a szerződésben előírt első részletet nekünk kellett volna zsebből, vagy bankkölcsönből előteremteni – ami tudomásunk szerint az egész Art Universitas program koncepciójával ellentétes, hiszen az állami megbízásokat elnyerő kivitelező cégek a beruházási összegeket megkapták, és ezeknek az állami pénzeknek az 1%-át kellett képzőművészetre fordítaniuk a közbeszerzési kiírásoknak megfelelően. (Az első részlet – mint minden nyertes pályázatunknál – fedezte volna az anyagköltséget.)

A zsűri, Fitz Péter, Vargha Mihály, N Mészáros Júlia és Simongáti Eszter aktív közbenjárása után tárgyalásos úton sikerült megegyeznünk, a Hérosz átutalta a pénzt, a munka eztán kisebb súrlódások mellett készülhetett.

3. Padok az udvaron, Sopron, 2009

A soproni helyszín volt a legbarátságosabb.

Az egyetem rektora szívesen fogadott bennünket, bár sérelmezte, hogy ők nem szólhattak bele a munkák kiválasztásba, jóllehet a zsűriben mindig részt vett egy fő az egyetem képviseletében, az előkészületek és a döntéshozatal során is. Ők „szökőkutat” szerettek volna, de amúgy együttműködőek és segítőkészek voltak.

Ennél a munkánál egy technológia (tervezési) hiba miatt a munkát újra kellett terveznünk, és építenünk. Az első átvétel utáni technológiai problémát a zsűrivel való konstruktív konzultáció után (N. Mészáros Júlia, Vargha Mihály, Simongáti Eszter) megoldottuk, újra építettük a projektet.

Összefoglalva: az Art Universitas program számunkra MSZP-s cenzúrával indult, Fideszes (Budai Gyula (Magyar Nemzet, HírTV, Kossuth rádió, stb.) feljelentéssel és politikai hecckampánnyal zárult.

És itt szeretnénk köszönetet mondani elsősorban Vargha Mihálynak (1952-2010) és a többieknek, akik mindvégig önzetlenül segítették és támogatták a programot.

Bálványos Levente, Fóti Lázár, Varga György

Carrot Csoport

Budapest, 2012. február 15.

http://carrot-csoport.blogspot.com/