Farkas Zsófia válaszai

-           Milyen tapasztalatokat szerzett az Art Universitas pályázat és
munkájának elkészülése kapcsán amiket fontosnak tartana megosztani?

-    Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy 2 projektet is megnyertem, így számomra a legnagyobb tapasztalat a partner intézményi és kivitelezői apparátusok működése, illetve a művészethez való hozzáállásuk volt.

Első megvalósult pályázatom a Dunaújvárosi Főiskola kollégiuma elé került szoborpáros. Itt mindvégig jó tapasztalataim voltak, a beruházás kivitelezője, illetve a Főiskola részéről is gördülékeny és zavartalan volt az együttműködés, nem ütköztem akadályokba sem a kivitelezés és felállítás, sem a pénzügyi lebonyolítás során.

Második munkám egy fővárosi nagy egyetem campusa elé került, itt a beruházó az egyik legnagyobb hazai építőipari cég volt. Ennél a projektnél mindvégig nehézségeim voltak a beruházó és egyben pénzügyi lebonyolító céggel, ahol is értetlenségbe, nehézkességbe és bürokráciába ütköztem lépten-nyomon.

Érdekessé vált ennek a szobornak az utóélete is, ugyanis a sajtóban az Art-Universitas program ellen irányuló lejárató (erősen politikai színezetű) kampány szimbólumává nőtte ki magát. Országos napilapokban és az elektromos médiában jelentek meg fényképek a szoborról, illetve támadó cikkek a program szakmai és financiális hátteréről, ennek kapcsán még adórevízión is átestem. Mindez engem nem érdekelt különösebben, mivel mindkét köztéri munkánál a tőlem telhető legtökéletesebb munkát végeztem minden tekintetben.

-           Van-e és ha igen mi a különbség az általános munkamódszeréhez
képest, amikor egy egyetem környezetébe, vagy más köztérre tervez egy
alkotást?

-      A helyszín egy köztéri alkotás esetében meghatározó jelentőségű. A környezet atmoszférája, léptéke, az építészeti- és tájelemek adják meg, milyen méretben, anyagban, formában lehet gondolkodni. Így a tervezés során mindvégig a helyszínben kell gondolkodni, ellentétben az „általános módszerrel”, amikor csak maga a semmibe beleszülető mű számít.

-           Mit tud művének fogadtatásáról, születtek rá reflexiók? Figyelemmel
kíséri elkészülte óta munkájának sorsát?

-       Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam és kapok a munkáimról, úgy érzem, az emberek örülnek nekik, szeretik azokat és reflektálnak rájuk.

-           Miért fontos a művészet megjelenése köztéren?

-      Több okból is fontos lehet a köztéri művészet. Amit én kiemelnék, az a gyönyörködtetés, a szórakoztatás, a szobor térszervező ereje, pozitív kisugárzása, energiája. 

Záborszky Gábor válaszai

Követem a kérdéseket, de szeretnék néhány dolgot leszögezni.
Ez a projekt volt a legnagyobb (sok milliárd forint) a XIX. sz. eleje óta a képzőművészetben. Olvasva a már beérkezett leveleket, sokan csalódottak maradtak. Azért azt tudni kell, hogy közben kormányváltás történt, és az új kormány ellenségesen viseltetett a projekttel szemben. Mindent megkérdőjelezett, és a kifizetések is elmaradtak. Nekem szerencsém volt, mert a projekt harmadik évében elkészült a munkám. Így nem ütközött adminisztratív falakba az átvétele.


- Milyen tapasztalatokat szerzett az Art Universitas pályázat és munkájának elkészülése kapcsán amiket fontosnak tartana megosztani?

- Sok tapasztalatot szereztem. Elsősorban a pályázás során. Meg kellett jeleníteni az elképzelt munkákat a tervezett helyükön. Ez merőben új volt számomra. Segítséget kellett kérnem grafikusoktól, akik jól ismerték és használták a megfelelő számítógépes programokat. De a legnehezebb az árkalkuláció volt. Többször pályáztam, és talán a harmadik tervem lett sikeres. Mindig ez a rész volt a legnehezebb. Egy festő többnyire a kész munkával kerül ki a piacra. Addig a saját kockázatára ruház be. Itt viszont az iparban dolgozó mérnök ellenőrizte
a számításokat. Elfogadta az anyagköltséget, munkabért, helyiségbérletet, adminisztratív kiadásokat stb. Azért ez nagy tanulság.


- Van-e és ha igen mi a különbség az általános munkamódszeréhez képest, amikor egy egyetem környezetébe, vagy más köztérre tervez egy alkotást?


- Az, hogy valami véglegeset tenni fiatalok - remélhetően gondolkodó, nyitott emberek „otthonába” - nagy kihívás. A téma többé-kevésbé meghatározott volt. Műszaki értelmiség számára elfogadható műtárgy együttes. Azt hiszem
sikerült jó témát találnom, ahol a műszaki elkötelezettség ötvözhető bizonyos történelmi, mitikus eseménnyel. NOLI TANGERE CIRCULOS MEOS a mű címe. "Ne zavarjátok a köreimet" - mondta Archimedes Syracusa édes tengerpartján, miközben egy rajzon elmélkedett. Ezt persze az őt kivégző római katona elbeszéléséből ismerjük - aki nem biztos, hogy beszélt görögül. A történet alkalmas volt az általam kedvelt anyagok és módszer használatára. Homok és rajz a homokba, a gyilkos penge villanása olyan konfliktust idéz meg, mely évszázadok óta a szellem szabadságát hirdeti és szelíd kérés az erősek felé. Ne zavarjátok köreinket…

- Mit tud művének fogadtatásáról, születtek rá reflexiók? Figyelemmel kíséri elkészülte óta munkájának sorsát?

- Egyrészről semmit nem tudok, másrészről viszont örömteli reflexiókat hallottam. Az átvevő művészettörténész és a mérnök is elégedett volt.
A cég, melytől a munka idejére béreltem a helyiséget, segédmunkást és asztalost, a végén szponzorált egy kiadványt az eddigi murális munkáimról. Ennek kapcsán sok embernek, szerzőknek, fotográfusoknak, grafikusoknak megmutattam a munkát.
Korábbi gyűjtőimet is elvittem, sőt éppen akkoriban járt Pesten az augsburgi Kunstverein delegációja. Mindenki nagy elismeréssel fogadta. Ritkán adódik ekkora munka. Egy fogadófal, melyen a főmű látható, és négy emeleten ennél kisebb, de azért nem kicsi munkák, melyeken végig lehet gondolni a történetet és a továbbélését. A szomorúság, hogy nagyon hamar elé került a földszinten egy Coca Cola-automata a maga harsány piros színével, majd hamarosan egy pezsgős üveg kinyitása kapcsán egy erős gesztus is rákerült. Igaz, ez utóbbi nem rossz.
Az emeleteket az eredeti fehér helyett rózsaszínre, világoskékre, sárgára festették. Ma már csak félve merek odamenni…


- Miért fontos a művészet megjelenése köztéren?


- Hát, azt hisszük, hogy fontos. És főleg az a fajta művészet, mely a nyitottságra, elfogadásra, az élet élvezetére bíztat. A mű nagyon kiszolgáltatott és esendő. Egy bonyolult, nem is egyértelműen megfejthető kód, ami mindenkiből azt hozza elő, amivel a mű elé áll. Tehát akár nap mint nap mást. De mindig valami olyat, ami személyes. Erre talán szükségünk is van.

             

  

Molnár J. Iván válaszai

- Miért fontos a művészet megjelenése köztéren?
- Mert köztéren közvetlen és direkt módon hat, nem kiválasztott kulturális érdeklődésű a mű közönsége, sokféle emberhez szól ill. embert szólít meg anélkül, hogy a szemlélődő tudatos vagy nem műélvező az adott helyen és időben. Ezért a "látvány-megszólítás" tartalmilag és formailag látszólag nagyra nyitott lehetőségű, ugyanakkor nagyon is alkalmazkodni kell az adott befogadó hely jellegéhez, behatároló körülményeihez. (Érdekes lenne feltárni ezekben a "közcélú" művekben az ipar és képzőművészeti vonatkozások mibenlétét, értelmezését.)

 - Van-e és ha igen mi a különbség az általános munkamódszeréhez képest, amikor egy egyetem környezetébe, vagy más köztérre tervez egy alkotást?
- Nekem egy beltéri egyetemi közösségi térben kellett gondolkodnom. Egyrészt főleg az itt élők gondolkodási tárgyára, milyenségére, a kutatói magatartás jellegére, folyamat-elemzésére, tiszta érthetőségére, világos, széleskörű, inspiráló, következtető felfogására, másrészt a helyszín betölthető és bejárható térbelisége, a napi fényviszonyok adottságai, lehetőségei között úgy, hogy egy arra nézőre ún. külsősre is legalább a kellemesség hangulati szintjén legyen hatása.

- Milyen tapasztalatokat szerzett az Art Universitas pályázat és munkájának elkészülése kapcsán amiket fontosnak tartana megosztani?
- A pályázat felkészülési, lebonyolítási szakaszaiban sokféle érdek össztüzében volt részem. Mindegyik érdekkel és igénnyel foglalkoznom kellett úgy, hogy a megvalósítás végeredménye a lehető legjobb legyen. A különféle változtatási akaratokat az azokat képviselő személyek gondolkodását, a maguk szakmai, kiírási, vállalási felelősségére hivatkozva lehetett, és volt muszáj befolyásolni, végső soron a meghatározói felelősségemre hivatkozva. A folyamat egészében a sértés és a sértettség sajnos velejárója az ilyen típusú vállalásoknak. A szakmai presztízs látszólagos védelme alatt az anyagi érdekeltségű hozzáállásnak, személyes irigységnek megélése, kezelése az ilyen természetű munkák velejárója. Többszereplős, nem csak magamtól függő egyszemélyű vállalkozás. A pályázati kiírást soha nem lehet előre egy még nem tudható nyertes alkotásra szabni, a kiválasztásig, ha van rá megfelelő pályázati anyag, hamar el lehet jutni. A nehezebb folytatásban kellene további, az addig még nem ismert megvalósítási kérdések miatt (hiányos és előre nem látható és láttatott épületszerkezeti, kialakítási adottságok, a műalkotás anyag és technológiai kialakítása, ellenőrzött kialakíthatósága) további minden érdekelt felmerülő problémáit összefogó közös döntési alkalmat megteremteni. Örülök, hogy ennek a pályázati szerkezetnek sikerül továbbélnie az alkotók és nézőik közös érdekében, leválaszthatónak tűnik az a gerjesztett vélekedés, mely szerint fölöslegesen és rosszra elköltött közösségi pénzekről lenne szó és hogy nem ettől drága a PPP beruházási rendszer.

- Mit tud művének fogadtatásáról, születtek rá reflexiók? Figyelemmel kíséri elkészülte óta munkájának sorsát?
- Az átadás átvételkor a zsűri elismerő fogadtatásán túl a szakmától, az egyetemi közösségtől értékelő visszajelzést nem kaptam, sajnos szakszerű fotó dokumentáció, (az esti, saját megvilágítású állapotról, - nem is használják - semmilyen nincs) összefoglaló kiadvány a többi megvalósult pályázattal együtt nem nyert bemutatást.
http://galeria.index.hu/belfold/2011/02/15/a_felsooktatasi_infrastruktura_fejlesztesi_projektekhez_kapcsolodo_kepzomuveszeti_palyazatok/12?openwith=1946684

Turcsány Villő - Finta Sándor válaszai

- Milyen tapasztalatokat szerzett az Art Universitas pályázat és munkájának elkészülése kapcsán amiket fontosnak tartana megosztani?

Fontos kiemelni az Art Universitas program jelentőségét, mint a képzőművészeti alkotások múzeumi téren kívüli megjelenésének egyik hatékony eszközét. A pályázati forma egy nyitott rendszer, amely ösztönzőleg hatott a művészeti életre ezért mindig nagyszámú munka közül választhatta ki a szakmai zsűri a legalkalmasabbat; a mi esetünkben is 16 induló volt. Ugyanakkor már a pályázat elnyerését követő első konzultációkon, ahol már a BME vezetése is részt vett, világossá vált számunkra, hogy a műalkotások helykiválasztásakor és műszaki paramétereinek meghatározásakor az építészeti adottságokat nem vették figyelembe. Mivel a mi esetünkben egy összetett, programozott gépészeti rendszert is magában foglaló vizes műalkotásról van szó, ezért a kivitelezést csak többletköltséggel, az eredeti tervek áttervezésével lehetett elvégezni, amely költségek természetesen minket terheltek. Ez azt is jelenti, hogy az eredeti művészeti koncepciót sem lehett kompromisszummentesen végigvinni, egyébiránt ez az egyik oka amiért a mai napig nem tudjuk átadni a műalkotást. Tehát sem az előkészítés nem volt megfelelő, sem pedig a folyamat szereplőinek kompetencia határai nem voltak megnyugtatóan tisztázva.

A pályamunka megvalósítása során az épületet kivitelező illetve később üzemeltető cég vezetőjével és szakirányú munkatársaival jól tudtunk együttműködni, a szükséges lépéseket időben egyeztetve zavartalanul épült fel a szobrunk.

Az időközben elindult NFM vizsgálata során a kirendelt igazságügyi szakértő részére minden szükséges dokumentációt rendelkezésre bocsátottunk, még az egyébként szakmai titoknak számító teljes költségvetésünket is. A vizsgálat több hónapig elhúzódott, így a szobor műszaki átadása nem a tervezett időben történt meg. Az alvállalkozóknak emiatt az elvégzett munkájuk honoráriumát nem tudtuk kifizetni a tervezett időben, a 3-4 hónap várakozás végén még felszámolási eljárást is indított az egyik cég ellenünk. A vizsgálatokat végző államtitkárság felé többször fordultunk levéllel, amelyben részleteztük kellemetlen helyzetünket. Több hónap után vége lett a vizsgálatoknak és megállapították, hogy a minket érintő kérdésekben mindent rendben találtak. Így a tervezett 2010. november 30.-i átadás helyett 2011. március 23.-án jöhetett létre a műszaki átadás-átvétel és a 15 millió forintos pályázati összeg 90%-nak a kifizetése.

Ugyanakkor ezzel egy idejűleg az Art-Universitas program megszűnt, amikor a Képzőművészeti Zsűri részéről a szobor hivatalos átvétele esedékessé vált volna, amely a visszatartott 10% átutalásának a feltétele. Jelenleg a BME vezetősége venné át a szobrot, ám ez a folyamat húzódik. Karbantarási és üzemeltetési kérdések nincsenek tisztázva. Hiába jeleztük pontosan számszerűen már a pályázatunkban a karbantartási és üzemeltetési költségeket, a tulajdonos BME szeretné ezt átterhelni az üzemeltetőre, aki pedig ezt nem szeretné vállalni. Alkotókként mi tehetetlenül beszorultunk ebbe az általunk irányíthatatlan tárgyalási folyamatba és úgy tűnik, hogy ameddig a két fél között nincs megállapodás mi nem jutunk a pénzünkhöz.

- Van-e és ha igen mi a különbség az általános munkamódszeréhez képest, amikor egy egyetem környezetébe, vagy más köztérre tervez egy alkotást?

Munkamódszerünk különböző, ez az első munkánk közösen. Az épület belső terének formaképzését és egy egyetemi aula életét figyelembe véve alakult ki a tervünk. Szobrászként egy adott élethelyzet részeként gondolkozni egy plasztikáról, illetve építészként szuverén műalkotás tervezése különböző kihívások voltak számunkra, melyek jól egészítették ki egymást.

- Mit tud művének fogadtatásáról, születtek rá reflexiók? Figyelemmel kíséri elkészülte óta munkájának sorsát?

Helyszíni tapasztalataink szerint a diákok érdeklődőek, befogadóak.

A szobor felállítását és beüzemelését élénk figyelem kísérte a helyszínen. Még 2011. decemberében is láttunk olyan diákot aki az épületbe való belépéskor odamegy és közelről vizsgálgatja a víz utját.

- Miért fontos a művészet megjelenése köztéren?

Kortárs képzőművészeti munkákat kevéssé ismerő közegben a szokatlannak mondható jelenség 'kódolása', egy mai műtárggyal való napi kapcsolat véleményünk szerint serkentően hathat a mindennapos gondolkodás, problémamegoldás, nyitottság terén.

Kortárs alkotás és a kor utcája-intézményei-terei párbeszédbe kerülnek. Ezt a viszonyrendszert művész és néző számára is kihívásnak gondoljuk.

Turcsány Villő - Finta Sándor

Budapest, 2012. február

Fabricius Anna válaszai

- Van-e és ha igen mi a különbség az általános munkamódszeréhez képest, amikor egy egyetem környezetébe, vagy más köztérre tervez egy alkotást?

Az Art Universitas pályázaton Gyenis Tiborral együtt dolgoztunk. Tibor és én sem dolgoztunk ilyen típusú köztérben és ennek fényében a tervezett épületet és a két nagyméretű csoportképet is úgy terveztük, hogy a 14.000 tanulót befogadó intézmény diákjai esetleg résztvehetnének a munka menetében. Első körben a tanárokon keresztül próbáltunk olyan diákokat bevonni, akiket érdekelhet, hogy résztvegyenek pl. a camera obscura körüli ülőbútorok megtervezésében, vagy egyes tanszékeknek kínáltunk olyan lehetőséget, hogy az épület külső falán lehetne közösen különböző anyagkísérleteket elvégezni. Sajnos ezekből az ötletekből semmi nem valósult meg, a tanárok a teljes elzárkózottságot választották, a kezdeményezéseink elhaltak. A két, nagy alakú csoportképen szereplő diákok összeszervezése majdnem egy évet vett igénybe. Az egyetem színjátszó köréből kiindulva és a helyi diákokkal együtt gondolkodva alakítottuk ki a képet és annak témáját. Azt kell, hogy mondjam, hogy általanosságba véve a tanárok teljes elzarkozását tapasztaltuk, míg a diákok ennel sokkal nyitottabbak voltak.

A kezdeti nagy lelkesedesből - hogy az épületet úgy fogjuk megépiteni, hogy nem lesz körévonva egy kerítés, hanem mindenki szeme előtt keszül el – sajnos sok csalodast okozott, hiszen a Camera obscura egy olyan út mellett helyezkedik el, amin nap mint nap mennek diákok, tanárok a menza es a főépület között, s mivel mi munkasszerkóban voltunk, a tanárokban fel sem merült, hogy mi vagyunk az alkotók. Rendszeresen utalkoztak, ahogy elhaladtak az épület előtt, a park elcsúnyitásáról beszéltek és a pénzek elherdálásáról.

- Mit tud művének fogadtatásáról, születtek rá reflexiók? Figyelemmel kíséri elkészülte óta munkájának sorsát?

A Camera átadását (2009-2010) követő egy évben zárva volt, hiszen a PPP rendszerben épült épületek – és ezt is ennek vehetjük – a Stabag pénzén készültek, de az intézmény 30 éven keresztul bérli vissza, tehát a strabag es az egyetem egymásra mutogatott, hogy kinek is kellene ezt üzemeltetni. Ami csupán annyiból áll, hogy a legközelebbi épület, jelen esetben a könyvtár portáján a kulcs felvehető, majd leadható. Erre egy évet kellett várnunk, hogy az amúgy nagyon jó visszhangot kapott nyílt nap és a sikeres megnyitó után végre használatba vehessék a diákok. Örömmel mondhatom, hogy sem a külső sem a belső borításán komolyabb rongálás nem történt.

Sugár János válaszai

- Milyen tapasztalatokat szerzett az Art Universitas pályázat és munkájának elkészülése kapcsán amiket fontosnak tartana megosztani?

nagyon jó tapasztalatokat szereztem a másokkal való kreatív együttműködés terén, az összes többi tapasztalat a munka végeztével elavult.

- Van-e és ha igen mi a különbség az általános munkamódszeréhez képest, amikor egy egyetem környezetébe, vagy más köztérre tervez egy alkotást?

különböző figyelmi állapotokban lévő emberek az (akaratlan) nézői egy köztéri műnek, ezért a felületes szemlélő számára is lehet jelentése, de az intenzíven bambuló számára is nyújthat rejtett jelentéseket.

- Mit tud művének fogadtatásáról, születtek rá reflexiók? Figyelemmel kíséri elkészülte óta munkájának sorsát?

már a készítés során tudatosan igyekeztünk beépíteni a helyi folklórba, készült belőle 1:1-es molinó, repi ajándék, és egy könyv.

- Miért fontos a művészet megjelenése köztéren?

mert valami nem kommersszel és nem-transzparenssel találkozik az utca embere, akkor is, ha egyébként kerülné az ilyen helyzeteket.

Pásztor Erika Katalina válaszai

- Milyen tapasztalatokat szerzett az Art Universitas pályázat és munkájának elkészülése kapcsán amiket fontosnak tartana megosztani?

A pályázat lebonyolítása kifogástalan volt. A zsűri a későbbiek során köztünk, az alkotók és az egyetem között felmerülő vitás kérdések rendezésében segítőkész volt, támogatta az eredeti elképzelés megvalósulását, ami - végül is az egyetem informatikai igazgatósága miatt tulajdonképpen nem jött létre. Ez a vita sok energiát kivett belőlünk, de Simongáti Eszter igen sokat próbált segíteni, közbenjárni, s valószínűleg titokban neki (is) köszönhetjük, hogy a vita nem mérgesedett el, s vállalható kompromisszummal zárult le.

- Van-e és ha igen mi a különbség az általános munkamódszeréhez képest, amikor egy egyetem környezetébe, vagy más köztérre tervez egy alkotást?

Ez az egyetlen "köztéri" munkám, komoly módszertani elemzést nem tudok adni, ugyanakkor fontos szempont volt a tervezésben, hogy a mű lehetőleg minél tovább biztonságosan üzemeljen. A tartósság a digitális művek esetében igen kényes kérdés, hiszen állandó felügyeletet és odafigyelést igényel minden elektronika. Két évvel ezelőtt megkeresett minket az épület üzemeltetője, hogy adjunk ajánlatot a folyamatos karbantartásra, üzemeltetésre úgy, hogy sajnos a kivitelező dokumentációi nem állnak rendelkezésre. Az ajánlat - minek után az új technikai üzemeltetőnek újra kellene a stabil, hosszú távú működés érdekében építenie az elektronikai rendszert a korrekt dokumentáció hiánya miatt - sajnos nem kevés összegről szólt. Azóta csend van, a megállapodás nem jött létre. A digitális műalkotások esetében legközelebb - ha lesz ilyen - mindenképpen nagyobb gondot kell fordítani a hosszú távú, szakértői fenntartás megszervezésére, dokumentációs és finanszírozási kérdéseire.

Mit tud művének fogadtatásáról, születtek rá reflexiók? Figyelemmel kíséri elkészülte óta munkájának sorsát?

A fogadtatásról nincs sok visszajelzésem, egy-két személyes gratuláción túl nem tudok róla, hogy a mű komolyabb visszhangot keltett volna. Ennek több oka is van. A megvalósítás során az alkotócsoport egyik tagjával - aki a kivitelezést egy kézben tartva irányította - megromlott a viszonyunk, aminek tulajdonképpen az volt az oka, hogy a mű sokkal többe került a rendelkezésre álló keretösszegnél. Nagyon nehéz előre felmérni, hogy az ún. "custom-made", DIY elektronika esetében mekkorák lesznek a tényleges költségek, s mivel ez volt az országban első ekkora méretű digitális köztéri munka, a pénzügyi problémák a projekt végére gyógyíthatatlan konfliktust szültek. Ebben valamennyien elfáradtunk és nem maradt energia a műalkotás kommunikációjára, a továbbélés akarására. A siker egyik része az, hogy meg tudtuk csinálni, de a másik - talán még ennél is fontosabb - része, hogy megfelelően kommunikáljuk, torzó maradt, amit személy szerint nagyon sajnálok.

A pályázatot 2006 decemberében nyertük meg. A mű 2007 szeptemberében - öt éve - készült el. A munkát 2010-ig kísértem figyelemmel, addig megpróbáltunk mindent megmozgatni azért, hogy megoldható legyen a technikai üzemeltetés. Azóta sajnos nem tudtam követni a sorsát.

Nagyon fontos határátlépés valósult meg ezzel a munkával.

Ez egy 120 m2-es, egyedi fejlesztésű LED-fal, amin az egyetem digitális információs területéről (domain) szerzett adatokból generált vizualizáció fut. Blow-up, mert a felület - mint kijelző - egy korai mobiltelefon felbontását tudja, hatalmas méretben. A határokat itt a fizikai megvalósítás (innováció, DIY), illetve az adatokhoz való hozzáférés jelentette. Tudni kell, hogy ez utóbbi egyáltalán nem könnyű egy nagyon szigorú biztonsági rendszer esetében, a munka - mint egy idegen test - a fennálló, konzervatív szabályok szerint felépült egyetemi informatikai rendszerre telepedett rá, ebből akart adatokat bányászni (s ebből származott a fent említett vita is az egyetem informatikai igazgatóságával).

Ez a munka a megvalósítás során roppant rugalmatlan szellemi, és egy keményen merkantil szemléletű építéskivitelezési környezetbe került, amely tökéletesen alkalmatlan egy kísérleti jellegű, művészeti-technológiai kutatás/fejlesztési munka - tulajdonképpen amatőr, low-tech körülmények közötti - megvalósítására. A dolgok természete nagyon nem passzolt össze, s ez csak menet közben derült ki. Ugyanakkor erre mi - mint alkotók - igen rosszul reagáltunk, a külső konfliktusok erodálták belső kapcsolatainkat is. Nem láttuk, nem láthattuk a külső környezet láthatatlan és megfoghatatlan ellenállását, nem tudtuk értelmezni és a helyén kezelni azokat. Ezen túl persze - utólag már sokkal okosabb az ember - számtalan hibát elkövettünk, amelyek elkerülhetők lettek volna akkor, ha a művészeti munkában az ipari gyakorlat tapasztalatai jelen lehettek volna. Mi megkerestünk profi céget, de ők jót mosolyogtak a költségvetésen, ami számukra nevetségesen kicsi volt. Egy nagyméretű, teljesen egyedülálló, különleges munkát hoztunk létre, amelynek tartalma és egyben fizikai hordozója is saját találmány. Ez egy kicsit olyan, mintha nem csak a szobor formáját, megépítésének módját találtuk volna ki, hanem anyagát (hordozó közegét) is ugyanannak a projektnek a keretében fejlesztettük volna ki, cirka 9 hónap alatt.

A határátlépés a mi esetünkben azt jelenti, hogy az egész külső környezetre - amire szerintem általában is érvényes, hogy etatista, szabálykövető, rugalmatlan, pénzközpontú, művészetre süket, stb. - jellemző gondolkodási mód határait kezdtük ki ezzel a munkával. De ez csak menet közben derült ki, lelkesek voltunk, hogy nyertünk és megcsinálhatjuk. A technikai akadályokra felkészültünk, mert azok ésszel, leleménnyel kezelhetők, de a környezetből eredő egyéb akadályokra nem. Ezekre az akadályokra akkor lehetne felkészülni, ha lenne képünk arról, hogy ma Magyarországon a köztéri művészetnek milyen gazdasági-társadalmi közegbe kellene beágyazódnia, ha lennének erről komoly társadalomtudományi felmérések, kutatások, ha beszélnénk róla, s ha mindezek után lennének kifinomult eszközeink arra, hogy hogyan kell ezeket az akadályokat kezelni. Fontos része lenne ez a művészeti kutatásnak egy olyan társadalomban, amely a köztéri művészet percepciója során az utcán felállított tehenek jópofaságán túl nem nagyon tud többet gondolni.

A munkánk megvalósítása tehát tudatos stratégiai eszközök hiányában egy rémálom volt, s ez a rémálom felemésztette az energiáinkat. Mondhatnám azt is, hogy a lelkünk kicsit belehalt, nem beszélve arról, hogy üzleti értelemben nekünk ez a projekt igencsak veszteséges volt. A munka viszont szerintem óriási eredmény, én nagyon büszke vagyok rá. De legfőképpen olyan értékes tapasztalat, amelyet viszont jó lett volna átbeszélni valamikor valakikkel, pusztán csak azért, hogy elinduljon belőle egy másik nagyon fontos kérdéskör stimulálása, ti. hogy milyen is az a köztér - fizikai és szellemi értelemben egyaránt -, ahol ezek a munkák élni akarnak? S itt most - talán logikusan következik a fentiekből - nem az építészeti környezetre, hanem elsősorban a társadalmi kontextusra helyezném a hangsúlyt. A művészet ezen formája a levegőben lóg mindaddig, amíg nincs releváns információnk a közegről, amibe kerül, nem állnak rendelkezésre a megvalósítás és az utóélet elemzéséhez korrekt esettanulmányok, nincs hiteles társadalomképünk, amíg nem dolgozunk ki hely- és kontextus-specifikus művészeti stratégiákat, stb. - hogy a művek egyrészt megvalósulhassanak, másrészt beágyazódhassanak, harmadrészt pedig hosszú távon értékként jelenjenek meg a közeg/közösség életében. Egyébként végeláthatatlan küzdelem minden kortárs köztéri alkotás sorsa. Még akkor is, ha a kivitelezés buktatók és viták nélkül, szerencsésen alakul, de a művek utóélete ebben az esetben is kérdéses marad. Nem beszélve a mi grandiózus vállalkozásunkról, amely művészeti koncepcióját, technikai megvalósítását tekintve is messze a kor, közeg és a rendelkezésre álló pénz lehetőségein túl mutatva valósult meg. A miénkhez képest többszörös áron, profi cégekkel, ipari technológiával megvalósultak ugyan azóta a világban hasonló méretű vagy még nagyobb művészeti/design célú LED-falak, láthattunk mindenféle vizualizációt, de ez a munka azért ezek között úttörő jelentőségű - 2006/2007-ből.

- Miért fontos a művészet megjelenése köztéren?

A művészetet ki kell érdemelni:-))) és nem lehet erőltetni. A művészet akkor is van, ha senkinek nincs rá szüksége.

A köztér jelentése [mint egy közösség fizikai és szimbolikus tere] szorosan összefügg azzal, hogy fontos-e a művészet ebben a térben vagy sem, s ha fontos, akkor milyen művészet és miért fontos. A közterek pedig egy adott társadalom felépítésétől, működésétől, látható és láthatatlan struktúráitól függnek. A kérdésre tehát nem lehet a közterek - s azon túl a társadalmi kontextus - hiteles és alapos feltérképezése, valamint történeti összefüggéseket is feltáró elemzése nélkül válaszolni. Ezt a munkát el kell végezni, egyébként minden köztéri alkotás kvázi egy "alien", ha csak a véletlen vagy a ráérzés nem segíti a beágyazódást és elfogadást. Némiképpen figyelemmel követve a köztérfejlesztéseket Magyarországon, azt mint az epiteszforum.hu szerkesztője is elmondhatom, hogy a felújított közterek építészeti, tájépítészeti vonatkozásaikban is hasonló problémákkal küzdenek. Sőt. De ez már egy másik történet, amit viszont majd érdemes lenne egyszer együtt tárgyalni a művészettel.