Követem a kérdéseket, de
szeretnék néhány dolgot leszögezni.
Ez a projekt volt a legnagyobb (sok
milliárd forint) a XIX. sz. eleje óta a képzőművészetben. Olvasva a már
beérkezett leveleket, sokan csalódottak maradtak. Azért azt tudni kell, hogy
közben kormányváltás történt, és az új kormány ellenségesen viseltetett a
projekttel szemben. Mindent megkérdőjelezett, és a kifizetések is elmaradtak. Nekem
szerencsém volt, mert a projekt harmadik évében elkészült a munkám. Így nem
ütközött adminisztratív falakba az átvétele.
- Milyen tapasztalatokat szerzett
az Art Universitas pályázat és munkájának elkészülése kapcsán amiket fontosnak
tartana megosztani?
- Sok tapasztalatot szereztem.
Elsősorban a pályázás során. Meg kellett jeleníteni az elképzelt munkákat a
tervezett helyükön. Ez merőben új volt számomra. Segítséget kellett kérnem
grafikusoktól, akik jól ismerték és használták a megfelelő számítógépes
programokat. De a legnehezebb az árkalkuláció volt. Többször pályáztam, és
talán a harmadik tervem lett sikeres. Mindig ez a rész volt a legnehezebb. Egy
festő többnyire a kész munkával kerül ki a piacra. Addig a saját kockázatára
ruház be. Itt viszont az iparban dolgozó mérnök ellenőrizte
a számításokat.
Elfogadta az anyagköltséget, munkabért, helyiségbérletet, adminisztratív
kiadásokat stb. Azért ez nagy tanulság.
- Van-e és ha igen mi a különbség
az általános munkamódszeréhez képest, amikor egy egyetem környezetébe, vagy más
köztérre tervez egy alkotást?
- Az, hogy valami véglegeset
tenni fiatalok - remélhetően gondolkodó, nyitott emberek „otthonába” - nagy
kihívás. A téma többé-kevésbé meghatározott volt. Műszaki értelmiség számára
elfogadható műtárgy együttes. Azt hiszem
sikerült jó témát találnom, ahol a
műszaki elkötelezettség ötvözhető bizonyos történelmi, mitikus eseménnyel. NOLI
TANGERE CIRCULOS MEOS a mű címe. "Ne zavarjátok a köreimet" - mondta
Archimedes Syracusa édes tengerpartján, miközben egy rajzon elmélkedett. Ezt
persze az őt kivégző római katona elbeszéléséből ismerjük - aki nem biztos,
hogy beszélt görögül. A történet alkalmas volt az általam kedvelt anyagok és
módszer használatára. Homok és rajz a homokba, a gyilkos penge villanása olyan
konfliktust idéz meg, mely évszázadok óta a szellem szabadságát hirdeti és
szelíd kérés az erősek felé. Ne zavarjátok köreinket…
- Mit tud művének fogadtatásáról,
születtek rá reflexiók? Figyelemmel kíséri elkészülte óta munkájának sorsát?
- Egyrészről semmit nem tudok,
másrészről viszont örömteli reflexiókat hallottam. Az átvevő művészettörténész
és a mérnök is elégedett volt.
A cég, melytől a munka idejére béreltem a
helyiséget, segédmunkást és asztalost, a végén szponzorált egy kiadványt az
eddigi murális munkáimról. Ennek kapcsán sok embernek, szerzőknek,
fotográfusoknak, grafikusoknak megmutattam a munkát.
Korábbi gyűjtőimet is
elvittem, sőt éppen akkoriban járt Pesten az augsburgi Kunstverein delegációja.
Mindenki nagy elismeréssel fogadta. Ritkán adódik ekkora munka. Egy fogadófal,
melyen a főmű látható, és négy emeleten ennél kisebb, de azért nem kicsi
munkák, melyeken végig lehet gondolni a történetet és a továbbélését. A
szomorúság, hogy nagyon hamar elé került a földszinten egy Coca Cola-automata a
maga harsány piros színével, majd hamarosan egy pezsgős üveg kinyitása kapcsán
egy erős gesztus is rákerült. Igaz, ez utóbbi nem rossz.
Az emeleteket az
eredeti fehér helyett rózsaszínre, világoskékre, sárgára festették. Ma már csak
félve merek odamenni…
- Miért fontos a művészet
megjelenése köztéren?
- Hát, azt hisszük, hogy fontos.
És főleg az a fajta művészet, mely a nyitottságra, elfogadásra, az élet
élvezetére bíztat. A mű nagyon kiszolgáltatott és esendő. Egy bonyolult, nem is
egyértelműen megfejthető kód, ami mindenkiből azt hozza elő, amivel a mű elé
áll. Tehát akár nap mint nap mást. De mindig valami olyat, ami személyes. Erre
talán szükségünk is van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése